Érdekes tények a vakondról

Régiesen vakondoknak hívjuk.

Vakond

Emlősállat, testét selymes, szürke, illetve sötétszürke, sűrű, tömött bunda borítja, amely nem borzolódik fel, ennek köszönhetően könnyedén képes szükség esetén hátrafelé "tolatni" a járatokban. A kifejlett példány testének hosszúsága 15 – 20 cm, testsúlya 85 – 170 g között jellemző.

A vakond lába és egy markoló kanál

Mellső lábai stílszerűen "markológép kanál"-szerűek.

Mákszemnyi szeme a szőre miatt nem látható, csaknem teljesen vak, de a fényt bizonyos mértékben érzékeli. Fülkagylója nincs, de a hallójáratait képes lezárni egy bőrlebeny segítségével. Szaglása és hallása kiváló, utóbbit segíti, hogy a hang a föld alatt, különösen kötött, kemény talajban jobban terjed, mint a levegőben.

A párzási és utódnevelési időszakot leszámítva megfigyelések szerint magányosan él. Ezt leszámítva nem szívesen érintkezik a többi vakonddal, bár megfigyelések szerint a szomszédos példányok használnak közös alagutakat is.

A vakond és a térkő

A speciális izomzatának és csontozatának köszönhetően a testsúlyánál 32-szer nagyobb tolóerőt képes kifejteni vízszintes irányban előre (Arlton, 1936). Ez azt jelenti, mintha pl. egy kb. 70 kg testtömegű férfi több mint 2200 kg súlyú földkupacot lenne képes eltolni.

Ehhez természetesen óriási energiára van szükség, ami máris megmagyarázza, miért kell egy vakondnak naponta csaknem a testsúlyának megfelelő mennyiségű táplálékot elfogyasztania.

Nem alszik téli álmot és nem növeszt téli bundát, valamint nem halmoz fel zsírréteget a bőre alatt, mivel télen is aktív. A hóval borított, és/vagy átfagyott felületű talajban is folytatja a járatok készítését, természetesen a fagymentes rétegekben.

Gyakorlatilag bármilyen hozzáférhető rovart, csigát, hernyót megeszik, de legfontosabb tápláléka a földigiliszta.

Laza talajban az alagútfúrásának sebessége elérheti az 5,5 méter/órát is. Az elkészült járatokban vészhelyzet esetén 24 méter/perc (kb. 1,5 km/h) sebességgel szalad (Godfrey, 1955).

A vakondnak a hasonló méretű és testsúlyú emlősökhöz képest kétszer annyi vére és vörösvérsejtje van (Arlton, 1936). Erre nagy szüksége van a kis oxigén és nagy széndioxid tartalmú levegőben, ami a járatait kitölti. A széndioxid nagy részét természetesen nem ő leheli be a föld alá, hanem annak jelentős része a szerves anyagok bomlása során keletkezik.

Elhanyagolt védekezés

Territóriuma elérheti a 600-900 négyzetmétert is, ha terjeszkedését nem gátolják szomszéd vakondok, vagy akadályok. Mint a legtöbb más élőlény, a vakond is mindig a legkisebb ellenállás felé igyekszik terjeszkedni. Járatainak számát és hosszúságát évről-évre növeli. Ezért egy pl. 25 méterszer 25 méteres területen összeszámolt akár 50-60 vakondtúrás is általában mindössze egyetlen példánytól származik.

A vakondtúrás

A járatok készítésekor a talajt egy ideig maga alá tapossa, majd amikor már túl sokat bontott ki, a talajfelszín irányába ásott járaton keresztül kitolja. Így keletkezik a vakondtúrás, amelynek földmennyisége – tömörítés nélkül – gyakran meghaladhatja a 10 litert is (szabvány háztartási vödör).

Tápláléka a talajnedvességet követi, így szárazság idején mélyebb járatokban kutat, amelynek következtében az újabb vakondtúrások keletkezése alábbhagy, vagy szünetel, ami azt a látszatot keltheti, hogy a vakond elhagyta a területet, vagy elpusztult. Az előbbiekből logikusan következik, hogy eső után viszont a földfelszín közelében dolgozik.

Megfigyelések szerint kiváló úszó, azonban, mivel mégis csak tüdővel lélegzik, a magas talajvízszintet, az időszakos elárasztást (több napos, hetes időszak) nem viseli el, így az ilyen jellemzővel bíró területeken nem képes tartósan megtelepedni.